Bóbis Sándor állítja, hogy a galambok gondozásába befektetett munka és elkötelezettség mindig megtérül

Bóbis Sándor állítja, hogy a galambok gondozásába befektetett munka és elkötelezettség mindig megtérül

Hosszabb kihagyást követően a 2018-as őszi kiírásban szerepelt ismét Bóbis Sándor, aki a 12. számú Tatabánya Tagszövetség tavalyi idényének rövidtávú, általános és fiatal bajnokságát is megnyerte.

Galambok között nőtt fel Bóbis Sándor, aki a 80-as évek közepén kapott saját dúcot a szárligeti családi ház kertjében. 1987-ben Gombos Béla hatására kezdett el versenyezni, apjához hasonlóan – aki a ‘90-es évektől kezdett versenyezni – tőle is rengeteget tanult erről a világról. 1989-ben már megnyerte a C15-ös tatabányai egyesületben a fiatalok bajnokságát. A 90-es évek végén felhagyott a galambászattal, külföldön vállalt munkát. 2018-as hazatérésekor Pintér Imrétől, Mészáros Zsolttól és Ötvösi Lászlótól kapott fiatalokkal indult újra számára a sportág.

A módszer

Szinte a kezdetektől özvegységi módszerrel versenyzik, eleinte csak hímekkel, az újrakezdés óta totál rendszerben. Ősszel az utolsó versenyről hazaérkezve lezárja a kijárót. Ilyenkor egy fiókát nevelnek fel a párok, majd a második körben letojt tíz napos tojásról választja szét a hímeket és a tojókat télire. A tavaszi párosítás kapcsán még nincs meg a legoptimálisabb, kiforrott rendszere. Az elmúlt három évben mindig különböző időpontokban engedte össze az állományt. Az első évben januárban, majd februárban, míg idén március közepén párosított. A versenyzők ilyenkor szigorúan egy fiatalt nevelnek fel, a legjobbak saját, a többi pár a tenyészek alól bekerülő fiókáról gondoskodnak. A tojókat a 10-12 napos fiatalról választja le, a hímek az első utat követően kezdik meg az özvegységet. A fiatalok a leválasztást követően a lesötétített helyükre kerülnek. A szezon második felében már előfordul, hogy a kosarazás előtt is összeengedi a szétválasztott versenydúcok madarait, az első időszakra azonban ez nem jellemző.

A ragadózóveszély miatt télen zárva tarja madarait, bár a galamb számára az lenne a legjobb, ha  mindig repülhetne. A ház körüli edzéseket február közepén kezdi meg, áthajtásos módszert alkalmaz, ahol először a tojók, majd a hímek repülnek. Az első kiengedési időszakban még nem hajtja túl madarait, azok annyi időt töltenek a levegőben amennyit akarnak. Később kezdi el zászlózással motiválni és hozzászoktatni a versenyállományt a kötelező egy órás repüléshez. A szezon kezdete előtt többször is elviszi galambjait magán tréningre heti 2-3 nap is. Ezek az utak 10 kilométerről indulnak és akár 100 kilométeres távig is nőhetnek. A bajnokság ideje alatt az időjárás függvénye, hogy tart -e és hány edzést tart. Ilyenkor 20-30 kilométert kell csak teljesíteni a madaraknak.

Saját recept alapján keverteti verseny és diétás takarmányát, amit még külön vásárolt magokkal egészít ki. Az idény alatt fázisosan etet, érkezéskor a könnyedebb összetételt teszi az etetőbe, majd egy energiadúsabb borsós keverékkel építi vissza a kondíciót. A megmérettetés előtti utolsó napokban már a verseny keveréket használja, melyben nincs borsó. Ilyenkor mogyoróval és apró magokkal segíti még külön a teljesítményt, míg a kosarazás napján rizsről indítja útnak madarait. A hét elején az állóképesség gyors visszaállítása érdekében fészekbe méri ki az adagokat, míg a hét második felében már a közös etetőt tölti fel, amit aztán elvesz galambjai elől, amikor azok már csak csipegetnek. Télen készen kapható alapkeveréket napi kétszer ad az állománynak, ezt az összetételt napraforgóval, repcével és árpával gazdagítja.

A mindennapos gondozásnál nagy hangsúlyt fektet a jó egészségügyi állapot megőrzésére és védelmére. Ebben nagy szerepet kapnak a természetes anyagok, mint például a méz, cékla, vörös- és fokhagyma vagy a citrom. Bóbis Sándor szerint a galambok legnagyobb ellensége a trichomonas, így arra folyamatosan, egész évben 3 hetente kezel. Az igazi egészségügyi program decemberben a féregtelenítéssel kezdődik meg. Ezt a paratífusz elleni védekezés követi, mely itatásos kúrát és vakcinázást is magába foglal a szárligeti tenyésztőnél. A kötelező paramyxo oltást pedig trichomonas és légúti kezelés követ. A fiatalok esetében két körben, először paramyxo- herpesz- adeno kombinált szerrel, majd paramyxo- rota ellen vakcinázik. A szezon alatt heti váltásban különböző gyógyszereket alkalmazva óvja madarait a trichomonas és a légúti betegségek ellen.

Top galambok

Fiatal állomány lévén, még az egyedek és párok tesztelése, a létszám megfelelő minőségű kiépítése zajlik. Az újrakezdéskor kapott galambokon túl bázis szerepet töltenek be a Balázs Attilától érkezett madarak, melyek a dúc körülbelül 65%-át töltik ki.

A tenyésztés egyik legkiemelkedőbb tagja a 2013-O-21030-as Szerény hím, amely Balázs Attilától származik.

A Szerény hím egyik gyermeke a 2018-N-13182, amely 15 helyezést ért el 8%-on belül. Anyai ágon Fetter Istvántól származik.

A 378261 számú kék tojó 20 helyezést szállt 6%-on belül. Benesovból 379 kilométerről 1056 galambból tudott első lenni.

A versenycsapat egyik kiválósága a 66713 számú tojó, mely 15 helyezést ért el 8% belül köztük Benesovból 2. helyet ért el.

A dúc egyik legnagyobb sikere a Mister Eu. névre hallgató 2019-12-66751 számú hím, mely fiatal kategóriában képviselhette Magyarországot Brnoban a 2020-as Európa Kiállításon. A galamb összességében 9 helyezést tudhat magáénak, köztük egy második helyezést Prahaból, illetve egy harmadikat Breclavból.

A 2020-12-70212-számú tojó 5 helyezést ért el a fiatalok programjában, ezzel a teljesítménnyel a legjobb fiatal lett a kerületben.

A 2018-N-13950 számú hím 23 helyezést ért el 8% belül.Rövidtávon első champion lett a hímek között.

Bóbis Sándor jövőképében az állományi létszám ideálisra csökkentése mellett a tartási technológia finomítása szerepel, mindamellett, hogy az eddig elért sikerek mellé újabb elismeréseket gyűjtsön.